Bőr övtáskát kapott ajándékba apukám a munkahelyén, mikor nyugdíjba ment

Apukám a múlt hónapban ment nyugdíjba. Egy nyomdában dolgozott harmincéves kora óta. Az ott töltött évek során több pozíciót is betöltött, hogy úgy mondjam, bejárta a ranglétrát. Mivel hosszú éveken át dolgozott ott, nagyon sok barátra tett szert a nyomdában. Nem csak jó kollegiális viszonyban voltak, hanem néhány férfival a szabadidejükben is szerettek összejárni, meginni egy-egy sört, vagy éppen együtt szurkolni a tévé előtt a nagyobb futball események során. Néhány bácsit én is jól ismerek közülük, mindig is szimpatikusak voltak számomra.

Amikor nyugdíjas lett, a munkahelyi barátai úgy gondolták, hogy meglepnék őt egy kis ajándékkal. Vettek neki egy elegáns, bőr övtáskát. Hogy úgy mondjam, nem vállaltak túl nagy kockázatot ezzel az ajándékkal, mivel apukám mindig is szerette az övtáskákat. Akárhány képem van apuról, amiken éppen nem otthon vagyunk, mindig ott volt az övén az övtáska. Nem azt a fajtát szerette, amit „hasitasi” néven is szoktak emlegetni, hanem azt, aminek a hátulján van két fül, és az övre lehet erősíteni. Szóval az elegánsabb fajtát. Mindig abban tartotta a pénztárcáját és a kulcsait, illetve az utóbbi időben, mikor már elterjedtté vált, a mobiltelefonját is.bőr övtáska

Annak ellenére, hogy nagyon ragaszkodott az övtáskához, nem nagyon váltogatta őket. Maximum akkor cserélte le, amikor már elszakadt, vagy teljesen használhatatlanná vált. Inkább praktikussági, mintsem esztétikai okok fűzték aput az övtáskájához, ezért néhány év után már nem feltétlen nézett ki makulátlanul. A barátai is sokat ugratták azzal, hogy igazán vehetne már egy másik övtáskát, apu azonban kitartott amellett, hogy ameddig nincsen komoly baja, némi kopás őt egyáltalán nem zavarja. Szegény anyu is mindig olyan képet vágott, mikor apu felvette a kopottas övtáskáját, hogy legszívesebben egy olyan pillanatban, mikor apu nem figyel, kidobná.

Így aztán nagy volt az öröm, mikor apu az új övtáskájával jött haza. Természetesen csak a hozzá kapott ajándék tasakban hozta. Úgy gondolta, hogy elteszi a szekrénybe, és csak akkor kezdi majd el használni, mikor „eljön az ideje”. Ekkor közöltük vele anyuval kórusban, hogy a régi lecserélésének már évek óta eljött az ideje, szóval üzemelje be a szép, új övtáskát. Apu, még ha vonakodva is, hallgatott ránk. Amint kipakolt a régiből, anyu egyből rohant vele a kukához.

Amint belepakolt, és feltette az övére az új övtáskát, látszott apu arcán, hogy nagyon tetszik neki. Ebből is látszik, hogy a kollégái mennyire jól ismerik őt, hogy sikerült eltalálniuk az ízlését. Mivel apu mindig barna színű öveket hord, így az új övtáskája is barna. Remekül összepasszolnak még az árnyalataik is. Arról nem is beszélve, hogy amikor megfogtam, éreztem rajta, hogy nagyon jó minőségű termékről van szó, ami hosszú éveken át ki fogja szolgálni aput. Szerintem ez nem fog egyhamar megkopni, vagy elszakadni, de ha esetleg ez bekövetkezne, akkor majd megkérdezem a barátait, hogy hol vették, mert akkor majd beszerzem az utánpótlást.

Amióta apu nyugdíjas, nagyon kiegyensúlyozottnak tűnik. Éreztem rajta, hogy kicsit frusztrálta az, hogy anyu hamarabb nyugdíjba tudott menni, mint ő, és néha féltékenyen vette tudomásul, hogy a felesége ebéd után szundikálhat egyet, vagy éppen hódolhat a szenvedélyének, az olvasásnak. Az utóbbi hónapban azonban helyre állt a világ rendje, anyu és apu együtt szundikálnak délutánonként, keresztrejtvényt fejtenek és falják a regényeket. Azt hiszem, ez az új felállás még a kapcsolatuknak is jót fog tenni. Nem mintha eddig rosszban lettek volna, de szerintem a több együtt töltött idő össze fogja őket kovácsolni.

Noha mióta nem jár minden nap dolgozni, apu még mindig elég aktív. Sokszor találkozik a barátaival, elkíséri anyut a piacra, sétálgat a környéken, vagy éppen elmegy biciklizni egyet. És természetesen, mikor kilép a házból, akkor mindig ott virít az övén az új övtáskája.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.