Nyomdában jártam, majd mentem is tovább az esküvői videóshoz

Pár hét és közeleg az esküvőnk a barátnőmmel, vagyis jobban mondva a menyasszonyommal. Megosztoztunk a feladatokon, de elég nehézkesen megy, mivel mind a ketten mindig mindent természetesen az utolsó pillanatra hagyunk. Így tettem én a nyomdával, illetve az esküvői videós emberrel is.

A párom már többször rám szólt, hogy az asztalon lévő kis névtáblákat intézzem el a nyomdában, amit apukája ajánlott nekünk. Többek közt azért is kellemetlen, hogy nem intéztem még el, mert az apukája mindig kérdezgeti tőlünk, hogy na, mi a helyzet a nyomdával, elégedett vagyunk e. Erre pedig mindig azt tudom csak válaszolni neki, hogy még nem voltam, és tök kellemetlen, mert nem szeretném, hogy azt gondolja, hogy nem érdekel, és nem akarom elfogadni a segítségét.

A másik kritikus pont nekem, hogy kerítenem kell 3 hét alatt egy esküvői videóst is. Az esküvői videók nagyon jók lesznek később, amikor majd mutatja felvételen az unokáinknak, gyerekeinknek, hogy igen, ez volt a mi esküvőnk. Ági nehezen bízta rám ezt a feladatot, nem is csoda, hiszen eléggé hebehurgya tudok lenni, de igyekszem komolyan venni ezt a küldetést és megtalálni a legjobbat.

Egyébként eddig még azért nincsen, mert nagyon kritikus szemmel néztem őket, a tökéletesek akarom megtalálni, hiszen az esküvői videók úgy fognak készülni, hogy élesben, egyszer csak, és kész. Igazi profi kell nekünk, máskülönben hiába fizetünk mi érte, ha nem jó az esküvői videós anyagunk.

Hosszas keresgélés után akadtam rá a fabianfoto.hu nevű weboldalra, ahol nagyon jó kis cikkeket találtam első körben, ezek hasznosak nagyon ahhoz, hogy jól tudjon dönteni egy pár. A sok hasznos információ után úgy döntöttem, ők lesznek a legjobb választás. Ágival gyorsan egyeztettem, átküldtem neki a honlapot és jóváhagyta a választásomat viszonylag hamar. Ezen meg is lepődtem, de azt írta vissza, hogy nincs miről beszélni, ők a legjobbak a sok cég közül és az esküvői videók megléte és azoknak a minősége pedig nagyon fontos számára, így nem szeretné tovább húzni a dolgot. Egyeztettem is az úrral, akinek a telefonszáma kint volt a honlapon. Nagyon szimpatikusnak tűnt telefonban, élőben is biztosan nagyon rendes ember lehet.

De aztán jobban belegondolva, rossz ember nem lehet az, aki esküvőkön dolgozik, és az a munkája, hogy esküvői videók és képek formájában megörökítse két ember házasságát. Szerintem ennél szerelem közelibb szakma talán nincs is. Bár hozzám nem állna túl közel és valószínűleg a tehetségem sincs meg hozzá, minden elismerésem annak, aki ezzel foglalkozik.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.