Samsara a nappalimban

Kislány koromban sokat voltam apukám nyomdájában, egyedül nevelt, és gyerekként sajnos sokszor nem tudott hová tenni. Rohangáltam a hatalmas épületben, írók, szerkesztők, szedők és az ipari nyomdagépek között, szalonoztam, nekem az volt a játék, hogy ismertem a gépek zúgásait, szinte tudtam, mikről sisteregnek egymás közt, mikor elégedetlenek a tintával, vagy mikor egy munkásember túl nagyot rúg beléjük az akadékoskodás miatt.

Gyerekkori barátaimon kívül két fontos szenvedélyemet is apukám nyomdájában szereztem: az olvasás szeretetét és a Nepál iránti rajongásomat.

A nyomdában rengeteg kortárs irodalmi művet olvastam, amelyek meghatározták a későbbi életfelfogásom is: olyan verseskötetek kritikusa voltam elsőként, mint kiskamasz, amelyek nagy díjakat nyertek igazi irodalmárok zsűrizése után.

Apukám nyomdájában ugyanakkor nem csupán szépirodalmi kiadványok kapták meg végleges formájukat, hanem különböző természettudományos és ismeretterjesztő folyóiratok, magazinok is. Egy ilyen magazinban találkoztam Nepál képével is. Megtetszettek az ősi és rejtélyes épületek, még a nyomor is valami igazán szépet tükrözött ebben az országban. Bele volt írva a szeretet és a hála ebbe a szenvedésbe: így működött a vallásuk. Azt gondolták, minél többet szenvednek életük során, annál könnyebb lesz az újjászületésben jobb emberré válni.

Ezt hirdeti a Samsara.

Nepál iránti szeretetemből számos olyan magyarországi kulturális összeköttetési pontot kerestem, amelyből tovább táplálkozhatott a szeretetem. Találtam is egy nepáli boltot, amelyben olyan kézműves termékeket árusítanak, melyek mind áldottak, és olyan spirituális energiáik vannak, hogy még a testre is kiterjesztik a jótékony hatásaikat.

Ebből a boltból szereztem be a dekorációs berendezéseim nagy részét. Számos mandala díszíti a falamat, a Lótusz mandala a kedvencem a rendeltek közül. A teraszra imazászlókat aggattam a szent nyelv szövegével, a hálómban, az ágy fölött két thangka is lóg, az egyik a Létkerék, amely a tudat örökös mozgását szimbolizálja, a másik a Gyógyító Buddha, akinek a vigyázó tekintete megóv álmomban a rossz karmáktól. Apukám halála után évekig rosszul aludtam, forgolódtam álmomban; esélytelen volt, hogy végigaludjam az éjszakát, tehát egész nap fáradt voltam és folyamatosan kimerült. Aztán amikor megérkezett a Gyógyító Buddhám, az álmaim végre rendezetté váltak, az arcom kisimult, újra képes voltam dolgozni.

Van néhány rézszobrom is és hangtálam a nappaliban, de leginkább a füstölőket kedvelem. Van a nepáli boltból füstölő tartóm, kipróbáltam már az összes illatot, de a Zöld tara számomra a legkedvesebb. Frissítő szaga van, és egyfajta védelmet épít ki a lakásban – olyan, mint egy büszke apafigura, az az apa, aki fölnevelt és védelmezett gyerekkoromban, az egyetlen ember, akire támaszkodhattam.

Egy nyáron mániámból kifolyólag ellátogattunk együtt Nepálba: hoztunk is haza egy ottani bazárból egy csomagnyit a Zöld tara nevű füstölőből, és a nepáli boltból származó füstölőm pontosan ugyanolyan illatú, mint az akkori.

A nepáli bolt teljesebbé tette az életemet, hiszen olyan motívumokkal rendezhettem be az életterem, amelyek apukámra emlékeztetnek. Ez azt hiszem nem csupán a nosztalgia ereje, hiszen apa emléke mélyen él bennem, lelkem legmélyebb rétegeiben. A nepáli bolt termékei egyszerűen annyira hitelesek, hogy megelevenedik a szobámban Nepál, a Samsara, és amikor hazaérek, Buddha int felém a hálómból (mintha kéjesen tekintgetne felém, amikor a hosszú munkanap után átvedlek pizsibe).

Fontos, hogy az ember számára kedves holmikkal vegye magát körül, hiszen lehetséges, hogy ennyi szükséges ahhoz, hogy boldogabb és magasabb színvonalú lelki életet élhessen.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.