Szórólap készítése, napelem rendszer

A munkám során számos érdekes emberrel megismerkedtem már. Persze vannak köztük olyanok is, akik barátságosak, vagy éppen kevésbé szimpatikusak is. Ami viszont azt illeti, a munka az munka, mindent meg kell csinálni, hiszen nem válogathatunk.

Az emberi kapcsolatok

Minden szakma igényli azt, hogy az embereknek jó kapcsolatuk legyen egymással. Kinek seagull-79658_640jobbat kell ápolnia, vagy éppen elviselnie, kinek pedig rosszabbat. Mivel minden szakma mást igényel, ezért mások is. Tegyük fel egy vendéglátó iparban dolgozónak igen jól kell bánnia az emberekkel, és kedvesnek lennie. Még akkor is, ha az a vendég éppen nem oda illően viselkedik, vagy éppen nem a kedves emberek közé tartozik. Neki az a feladata, hogy kedves legyen hozzá, megértő, és mindenben kiszolgálja. Persze más az eset akkor, ha mondjuk valaki túlfeszítené a húrt. De sok szakma van ezen kívül, ahol igen is kedvesnek kell lenni, és tudni kell az emberekkel bánni, kezelni őket. Te dolgoztál már olyan helyen, ahol szükséged volt erre?

Valamilyen szinten, azért minden szakma ilyen. Hiszen ha bemegyünk egy boltba vásárolni, vagy éppen eladóként dolgozunk, ott is ugyan ez a helyzet, De nem más egy élelmiszer boltban, vagy mondjuk egy műszaki cikkeket árusító boltban sem.

Gondoljunk csak bele, biztosan mindenki járt már úgy, hogy egy olyan boltba ment be, ahol éppen nem egy kedves eladó volt, így nem is akartunk oda többet vissza menni. Én már jártam így, te is?

Az eladó kedvessége

Be kell hogy valljam, először is, hogy nem szeretem, ha körbe ugrálnak. Sok esetben tapasztaltam már azt, ha bementem egy ruha boltba, hogy körbe akartak ugrálni, rögtön segíteni akartak…  tudom, hogy ez a feladatuk, de csak akkor akarjon segíteni, ha nekem szükségem van rá. Nem kell, hogy valaki folyton a sarkamban legyen, és lesse a kívánságaimat.

A nyaralás

Egyik alkalommal mi is részt vettünk egy nyaraláson, mint ez a cikk is említi. A Balaton csodás hely, és igazán szikrázó tud lenni, ha nincs hatalmas nagy nyüzsgés. Tudom, hogy sokan szeretik, de azt gondolom, ahogy az ember öregszik, úgy nő ki a nyüzsgés kedveléséből. Már nem akar minden este szórakozni menni, egyre több időt szeret otthon tölteni kényelemben, nyugalomban. Ez vezet a családalapításhoz is, amibe most nem szeretnék belemenni, hiszen nincs benne tapasztalatom, én még félúton tartok csak.

Persze szeretek otthon lenni, de az én életem elég sűrű így is, nem hiányzik belőle semmi sem. Ezen az oldalon számos színes cikket szoktam olvasni, amik nagyon tetszenek.

A munkám

Mindig is szerettem rajzolgatni, tervezgetni, és érdekelt az informatika is. Persze anyám mindig mondta, hogy miért nem megyek ki a levegőre, és kelek fel az asztaltól, ahelyett hogy ott vagyok előtte egész nap. Tény és való, hogy sok időt töltök, és töltöttem gyerek koromban is a számítógép előtt. Emlékszem milyen boldog voltam, amikor megkaptam az első számítógépemet. Az csak az enyém volt, és nem kellett osztozkodnom, akkor ültem oda, amikor akartam. Lehet, hogy itt rontották el a szüleim, de végül ma már senki nem bánja. Nálam igen jól alakult, hiszen ezen az ágon maradva tanultam is tovább.lake-balaton-689572_640

Számítógépes tervezéssel foglalkozó cégnél dolgozom. Minden féle szóróanyagot, névjegyet, reklámot valósítunk meg. Igen sok oldalú a cég. Terveztünk már számos érdekes reklámot, vagy szórólapot. Az utóbbi nagy munkánk, az a napelem rendszer volt. Nekik kellett egy jó prospektust össze rakni, és egy megfelelő dizájnos szóróanyagot szerkeszteni. Nagy munka volt, mert a cég vezetője egy igen kifinomul hölgy, ami igen meglepő volt a számomra, de igényes, és mindenre oda figyel.

Mondanom sem kell, hogy neki sincs még családja, csak a munkájának él, azzal foglalkozik, hogy a cég jól menjen. Mondjuk abban az esetben, ha valaki azt szeretné, hogy egy jól menő vállalkozása legyen, akkor nem is tehet másképpen. A mi szakmánkban is szükség van arra, hogy jól tudjunk kommunikálni az emberekkel, akár személyesen, akár telefonon keresztül. Ha kell meg tudjuk győzni őket, vagy meg tudjuk hallgatni akár, ha szükséges. Vannak erősebb markáns emberek, akik nem engednek, őket másképpen szükséges befolyásolni. Ezt is, mint minden mást meg kell tanulni.

 

 

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.